A jelmeztervezők élete sem csak játék és szórakozás

Színházi jelmeztervezőként dolgozni nem egyszerű, hiszen a díszlettervezővel karöltve lényegében rajtunk áll vagy bukik az egész előadás megjelenése. A ruhák és a dekoráció pedig nagyban meghatározzák az egész darab hangulatát. Ezért amikor a legutóbbi egész estés előadásunkhoz kellett jelmezt terveznem, úgy éreztem, hogy én ehhez kevés vagyok. A ruhákkal még csak-csak boldogultam. Na, de a cipők! Fogalmam sincs mit adjak rájuk, ami modern, mégis kényelmes. Főleg, hogy azt kérték, olyan lábbeliket válasszak, melyeket a civil életben is tudnak hordani.

Ekkor az egyik barátom javaslatára ellátogattam a CipőMarket oldalára, ahol eddig soha nem látott, széles kínálattal szembesültem. Mivel a darabunkban minden nemű és korosztályú szereplő képviselteti magát, igen hosszú volt a bevásárlólistám. De szerencsére a CipőMarket férfiaknak, nőknek és gyermekeknek is kínál cipőket. Sőt, még táskákat, öveket és pénztárcákat is. Az összes cipő egytől egyig mind nagyon komfortos és csúcsminőségű, ez pedig nem véletlen, hiszen a legnagyobb márkák termékeit áruljak. Megtalálható náluk többek között a Tamaris, a Nike, az Adidas, az S.Oliver és a Skechers is megannyi neves gyártó mellett.

CipőMarket

A keresés során igyekeztem könnyű, jól kihasználható és kényelmes darabokat választani, olyanokat, melyekben nem megterhelő végigállni egy egész darabot. Ezért többnyire félcipőket vásároltam mindenkinek. És hogy hogyan találtam rá ezekre a hétköznapi viseletnek is helytálló darabokra? Használtam a szűrő funkciót. A CipőMarket oldalán márkák, kategóriák, valamint termékcsoportok szerint is megtekinthető a kínálat. Illetve az oldal tetején az egyes termékfajták – így női bakancs, csizma, papucs, férfi cipő stb. és a kedvezményes termékek – szerint is lehet nézelődni.

A még pontosabb találatok érdekében pedig (ami nagy mértékben megkönnyíti a keresést) a bal oldalon méret, szín, árfekvés, sarokmagasság és a kedvezmény mértéke szerint is lehet szűrni a találatokat. Nem volt könnyű dolgom a keresés során sem, hiszen mindenki számára egyesével kellett beállítanom a feltételeket. Így nem kis időm ment el a vásárlással. De végül sikerült megoldani.

A termékeket a GLS futárszolgálattal szállítják házhoz hétköznap 8 és 17 óra között, a szállítás díja 1000 Ft. Amennyiben azonban a 60.000 Ft értéket meghaladja a rendelés, ingyen hozzák ki őket. Mivel én rengeteg cipőt rendeltem, nem kellett fizetnem a szállításért. A termékeket – amennyiben a színük, a méretük vagy egyéb jellemzőjük nem megfelelő vagy nem egyezik az előzetes elvárásokkal – vissza lehet küldeni természetesen. A mérettáblázat használata azonban nagyban megkönnyíti azt, hogy ne tévedjünk a méret vonatkozásában. Mivel márkánként picit más és más egy cipő méretezése, érdemes jól szemügyre venni. A CipőMarket weboldalán lévő mérettáblázat márkánként és nemenként veszi sorra a méretezéseket, melyeket talphossz alapján, cm-ben határoz meg. Így ha megmérjük a lábunk hosszát (vagy azét, akinek vásárolni szeretnénk), máris tudhatjuk, hogy melyik méret szükséges.

A CipőMarket nagyban megkönnyítette a dolgomat a jelmezek beszerzése során. Sőt, még néhány övet és táskát is vásároltam a lábbelik mellé, hogy még teljesebb legyen az összkép. Mondanom sem kell, a termékek egytől egyig csodálatosak voltak és tökéletesen álltak mindenkinek. A darab szereplői nagyon boldogak voltak, sőt, még a rendező elismerését is sikerült kivívni, hiszen teljesen elégedett volt a jelmezekkel.