Életem része a kultúra. Persze egy kultúrális menedzser mi mást is mondhatna, ha nem ezt. Persze mindenre láttunk már példát, de én abba a kategóriába tartozom, hogy ami a hobbim, az érdeklődési köröm, az a munkám is. Igen, azt is tudom, hogy ezzel rengetegen nem így vannak és valami totál más dolgot csinálnak csak azért, hogy megéljenek.
A kultúrán belül is talán a top kedvenc a színház. Szinte élek-halok érte. Amikor csak tehetem elmegyek egy előadásra. Sokszor még egyedül is. Eleinte kicsi furcsa volt, hogy egyedül megyek színházba és a barátaim kérdezték is tőlem, hogy nem fura-e. Az elején kicsit az volt, de aztán megszoktam.
A legutóbbi színházi előadásra mondjuk eljött velem az egyik barátom, Gábor. Késett, ami rá nem jellemző, de elmondta az okát. Ő az építőiparban dolgozik és el kellett mennie egy acélszerkezetért, amit lángvágással készítettek és ezért késett.
A színház után kicsit beszéltünk a munkájáról is és elmesélte, hogy a lángvágást az Acélpartner Kft-től rendelték meg a https://acelpartner.hu/langvagas oldalon. Már régóta dolgoznak velük és nagyon meg vannak elégedve az általuk végzett munkákkal. Mindig nagyon magas színvonalon dolgoznak és sosem adnak ki félkész munkát a kezükből.
Az Acélpartner Kft egy teljes egészében magyar tulajdonban lévő vállalkozás, melyet 1999-ben alapítottak és azóta a magyar piac egyik meghatározó szereplőjévé vált, ha az acélfeldolgozásról beszélünk.
Az egyik alapszolgáltatásuk a lángvágás. A lángvágás során enyhén ötvözött acélokat és általános rendeltetésű szerkezeti acélokat tudnak vágni 5 és 350 mm közötti vastagságig, illetve a táblaméret 4 és 12 ezer mm között lehet. Ehhez a szolgáltatáshoz nem csak egy, hanem 3 CNC vezérléső Messer márkájú gép is a segítségükre van. Ezek között megtalálható 2 db 4 fejes és 1 db 6 fejes gép különböző méretű asztalokkal. Ahhoz, hogy a vágás még tökéletesebb legyen és minél precízebben tudják elvégezni a szolgáltatást még a legvastagabb lemezek esetében is, tiszta propángázzal dolgoznak. Sőt a vágási pontosság és alakhűség teljes egészében megfelel az ISO minőségirányítási rendszer szabványainak. A szolgáltatás nem merül ki csak a vágásban, hanem a már levágott felületeket még meg is tisztítják kézi köszörűvel az úgynevezett szemcsézés előtt. Mivel több gép is a rendelkezésükre áll, így relatíve rövid idő alatt tudják teljesíteni a megrendeléseket, azért, hogy a vevőkhöz minél gyorsabban eljuthasson a kész termék.
További fontos szolgáltatásuk az élletörés. Ez azt jelenti, hogy a megrendelő kívánságára az adott alkatrészeket úgynevezett hegesztési gyökelőkészítéssel látják el. A vastagabb lemezek esetében akár külső, akár egyen ívben félautomata, kézi vezérlésű vágóval végzik el az élletörést. A maximális még vágható gyökmélység 50 mm, a vágási szögtartomány pedig 35 és 90 fok között kell, hogy legyen. A már levágott felületet kézi köszörűvel tisztítják meg.
A szolgáltatások érdekessége, hogy akár bérmunkát is vállalnak. Ez azt jelenti, hogy ők csupán a gépet és a helyiséget szolgáltatják. Ebben az esetben az anyagot mindig a megrendelő hozza és azzal az anyaggal dolgoznak. Előzetes terveket készítenek a vágási egységárral és ha ezt elfogadja a megrendelő, akkor mehet is a vágás. A már levágott éleket kézi sarokcsiszolóval sorjázzák és még opcionálisan szemcseszórással is meg tudják tisztítani a felületet.
Nagyon érdekes és alapos volt Gábor elmesélése és most már tudom, hogy amennyiben lángvágásra lenne szükségünk, akkor a https://acelpartner.hu/langvagas oldalra kell mennünk.